Hogy a lovardád pénznyelő helyett egy aranybánya legyen.
16 éven át a Lovasélet havilap kiadója voltam, ami az elejétől a végéig piacvezető volt a lovas lapok között. 3 évet tanítottam a Nyugat Magyarországi Egyetemen lovas szakirányokon.
Már több, mint 20 éve, szenvedélyem és hivatásom a lovas oktatás, a ló kiképzés és a lótenyésztés. Számos hazai és nemzetközi versenyen értem el szép sikereket.
Saját lovardámban több tanfolyamon is képzek lovas túravezetőket. Lovarda irányítási szoftver fejlesztőjeként jól átgondoltam a lovardák működését.
Töltsd ki a megrendelő űrlapot és kattints a jelentkezés gombra.
Banki átutalással foglald le a helyed a programban.
Indul a program és kezdetét veszi a képzés.
Ameddig szeretnél. Magabiztos tereplovassá válhatsz, ha oktatni szeretnél megtanulhatod azt is, ha belovaglással akarsz foglalkozni, a legjobb helyen vagy. A legtöbb sportolónak is hiányoznak azok az alapok, amit ezen a képzésen megkapsz. Ha versenyzőként érezted már, hogy a siker majdnem meg volt, csak egy kicsin múlott, azt a kicsit itt meg tudod szerezni.
Ne fiatal, ne elrontott és ne csődör legyen amivel elkezded a programot, mert úgy nehéz lesz tanulni, sok lesz a frusztráció. Ha egy kicsit képzett, a lovast megtűri a hátán az már megfelelő lehet a kezdéshez.
A földi munkához csomózott kötőfék, 3,7 m-es vezetőszár és répabot. A lovagláshoz lóhoz passzoló nyereg, mindegy hogy angol vagy western vagy valami más és kantár, csikó zablával. Az eszközök beszerzésében tudok segíteni, amit melegen ajánlok mert a piacon sok másolat kapható, amik veszélyesek illetve nem eléggé hatékonyan lehet velük dolgozni.
Körkarámra nincs szükség, de tanulni fogod a körkarámban való foglalkozást.
Mindhárom jármódban magabiztos ülésre van szükség. Ha ez nincs meg akkor másik programunkat ajánlom „A kipróbálásán túl”-t. Keresd a www.eldobogo.hu oldalon a foglalás most gombra kattintva.
Heti 6 óra gyakorlással szépen lehet fejlődni.
A tulajdon viszony mindegy, de egy lóval foglalkozzál folyamatosan, így látod a lovon a változást, ami még jobban inspirál a tanulásra.
Ősszel (október végén) indul egy új csoport, ahhoz tudsz majd csatlakozni.
Márciusban indulni fog egy kurzus aminek a témája földi munka és a lovaglás. Abba csatlakozzál be!
A hat webináros bizniszmodul 60.000 Ft-ba kerül, de ha regisztrálsz a www.lovagolok.ma oldalon, akkor ebből 20.000 Ft kedvezményt kap és ha az Equisystem felhasználója vagy akkor további 40.000 Ft kedvezményben részesülhetsz.
A programba a helyedet a fenti űrlap kitöltésével kell kezdened. Miután kitöltötted az űrlapot, nyomj rá a „Jelentkezem” feliratú gombra. Ezután kapni fogsz egy emailt, az űrlapon megadott email címedre. Ebben az emailben megtalálod a banki utaláshoz szükséges adatokat. A jelentkezésedet a sikeres banki utalással tudod véglegesíteni. Az utalásról számlát emailben fogod megkapni.
A céges számlához töltsd ki a fenti jelentkezési űrlap MINDEN mezőjét, beleértve az Adószám mezőt is. Miután kitöltötted az űrlapot, nyomj rá a „Jelentkezem” feliratú gombra. Ezután kapni fogsz egy emailt, az űrlapon megadott email címedre. Ebben az emailben megtalálod a banki utaláshoz szükséges adatokat. A jelentkezésedet a sikeres banki utalással tudod véglegesíteni. Az utalásról a céges számlát emailben fogjuk neked elküldeni a sikeres banki utalást követően.
Semmi gond! Ha bármilyen okból kifolyólag nem vagy elégedett a termékkel, egyszerűen lépj kapcsolatba velünk, és teljes visszatérítést biztosítunk, anélkül, hogy kérdéseket tennénk fel. A célunk az elégedett ügyfelek, így 365 napos teljes pénzvisszafizetési garanciát adunk.
A zárt csoport tagságod a képzés teljes ideje alatt él, egészen a képzés végéig.
Fedezd fel, hogyan teheted szenvedélyedet még sikeresebbé! Könnyíts meg minden napodat, miközben lovardád virágzik. Engedd, hogy az eredményeid magukért beszéljenek segítek neked, hogy végre elérd álmaidat!
Adatvédelmi tájékoztató | Minden jog fenntartva. Equisystem Kft. ©2024